Honvédelmi tanszéket alapítottak a győri egyetemen
A Széchenyi István Egyetemen szeptember 18-án átadták a Védelmi Innováció és Kritikus Infrastruktúrák Tanszéket, amely a jövő honvédelmi szakembereinek képzését szolgálja.
A Széchenyi István Egyetemen szeptember 18-án átadták a Védelmi Innováció és Kritikus Infrastruktúrák Tanszéket, amely a jövő honvédelmi szakembereinek képzését szolgálja.
Egészen szokatlan módon maga az iskola kereste fel az egyetemet azzal, hogy szeretne az intézmény fenntartásában működni.
A nemzeti mezőny egyik legkönnyebb hajóját építették meg a győri egyetemisták.
A fenntarthatóság érdekében fekete katonalegyeket fognak tenyészteni.
A felkészüléshez szükség volt a Nemzetközi Bíróság joggyakorlatának tanulmányozására, továbbá műholdakkal kapcsolatos műszaki tudás megszerzésére is.
A hallgatók többek között tanulnak majd programozást, kárelemzést és kiberbiztonságot is.
Amennyiben teljesítik az egyetem által megkövetelt feltételeket.
2023-hoz képest idén a győri egyetemen 1445 fővel többen kaphatnak állami ösztöndíjas helyet.
A Széchenyi István Egyetemen ezek a 2024-től érvényes pontszámítási szabályok. Mutatjuk, mire kaphattok pluszpontokat.
Akár 30 kreditpont elismerésére is lehetőség nyílik.
Dr. Bikás Ernő 76 éves volt, és 35 évig dolgozott a Széchenyi Egyetemen.
A Veres Péter mezőgazdasági középiskola a továbbiakban Széchenyi István Egyetem Veres Péter Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium néven működik tovább.
A tranzakció lebonyolításában Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is részt vett.
Az egyetem vezetősége és adjunktusai szerint ezekre azért van szükség, mert az elmúlt években megszaporodtak a kibertámadások okozta károk, továbbá a "jelenlegi energetikai környezetben fontos", hogy legyenek olyan nukleáris szakemberek, akik ismerik a jogalkotási folyamatokat.
A győri intézmény rektora szerint a koreai társadalom munkakultúrája miatt is örömteli a most megkötött új partnerségük.
Az egyetem elsőéves gazdálkodási és menedzsment szakos hallgatója esszéjével fődíjat nyert Prágában.
A győri alapítványi egyetemhez "igazolt" a volt technológiai miniszter.
A Csehországban rendezett XXII. Pardubicei Sakkfesztiválon előkerült a backgammon is.
A győri Széchenyi István Egyetem Jedlik Ányos Gépész és Villamosmérnöki Szakkollégiumában készül a Műegyetem műholdjának kommunikációs panelje.
Több mint 3200 elsőéves kezdheti meg tanulmányait szeptembertől a győri Széchenyi István Egyetemen.